2011/11/02

házi hamburger

nagyon készültünk rá. A belvárosban nőttem fel, és annak idején a "Felszab" téri hamburgeres az elsők között volt Magyarországon. Útba esett. Emlékszem, tiniként sokat röhögtünk a hotdog-gépen, ahogy a rúdjaival díszelgett a bódé ablakában. A környéken mindennek hamburgerszaga volt. ( Tényleg, el kéne sétálni arrafelé, hogy megvan-e még...)  Szerettem, ahogy a sok hozzávalót futószalagon végigdobálják a hatalmas zsemlékbe. Fene sem gondolta, hogy egyszer még magam sütöm a zsemlét is hozzá!


A hamburgerzsemle tésztája Limarától való. 9 db zsemléhez kellett:

60 dkg liszt (50 bl80, 10 félfogós)
2 dkg élesztő
2 dl langyos tej
1 tk só, 2 ek cukor
2 ek olaj
1 tojás
10 dkg joghurt
tetejére vizes tejföl

A fentieket a kenyérgépemmel kevertettem és kelesztettem össze, kb. másfél órát vett igénybe. Duplájára kelt, szép fényes tészta lett, kiomlott a tartályból, ahogy borítottam. 9 felé szedtem kis darabokra és lefedve 10 percig pihentettem. Majd a jól bevált körkörös alágyűröm mozdulatokkal elkészültek a zsemlék. Letakar, pihentet legalább fél órát, hogy megint duplájára keljen. Lekentem a tetejét a tejföllel, mert a tojás az bizony elfogyott és 180 fokon 18 perc volt. Rácson hűlt egy órát, aztán szeltem ketté. Mondtam, hogy 9 darab lesz belőle?


A belevaló húspogácsa:


fél kiló marhahús darálva (ebből 4 szelet pogácsa lett, de nyugodtan lehet 8 szelet is, annyira sok és vastag - rajtam ki is fogott)
fokhagyma, vöröshagyma, oregano
só, bors, paprikamagolaj - ízlés szerint
igen, tojás nincs benne!

Összeszerelés:

1. a még meleg húspogácsára egy-egy szelet cheddar sajtot borítani, hogy ráolvadjon. (ez a Felszab téren a mikróban ment, nagyon csilingelt, mikor elkészült...)
2. lilahagyma, paradicsom szigorúan karikákra
3. csalamádét, salátát, öntetet elővesz
4. bacont megpirít
5. zsemlét félbevág és megpirít a belső felén.
6. tornyot halmoz tetszés szerinti sorrendben. Az autentikus: alulra a salátát, paradicsomot, hagymát, rá a husit, sajtot, bacont, öntetet


Jó étvágyat hozzá!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...