2011/10/06

sütőtökös kenyérzsemlék

Azoknak, akiknek a sütőtök szitokszó, elmondanám, hogy az íze csak nyomokban marad benne a kenyérkékben, inkább a csodálatos színezése miatt szerettük.



előretervezést igényel, mert az öregtésztát és a sütőtököt is el kell készíteni hamarabb. Majd az aznapi kelesztéshez is kell ett nekem illetve a tésztának egyszer 2,5 óra, majd az összeállítás után még 2 óra. Ezután kezdődhet a formázás és a sütőlapon is még fél-hnegyed óra. A sütés maga kb. 20 perc. A gyakorlatban úgy nézett ki, hogy ébredéskor, 7-kor első menet összeállítás, f10-kor a második, eztán elmentem intézkedni, és f12-kor, mialatt az ebédet melegítettem, megformáztam. Déltől f1-ig kb. megsültek. Most meg illatoznak és hagyták magukat fotózni.

Első menet:
20 dkg bl80 liszt
20 dkg öregtészta
2 dl víz
1,2 élesztő

Első kelés, 2,5 óra.

Második menet:
a fentiek, plusz hozzá 35 dkg liszt
2 tk só
1 dl joghurt
1 ek olaj
10 dkg sült sütőtökpüré, hidegen, összenyomkodva

dagasztás, második kelés 2 óra.

A formázás 10 perc, négyzetes lapokat kell hajtogatni, 10 buci lesz belőle, részletek itt, limaránál.
És ismét egy jó ötlet: én régóra bosszankodom, hogy ha megszórom a kenyereket, zsemléket magokkal, biztos, hogy a szeletelésnél a konyhakőre pereg az összes, nem a számba. Most úgy küszöbölöm ezt ki, hogy a tésztakupacok alá (!) teszem a csippentés napraforgó magot (mozsárban picit megdolgoztam, hogy az íze jobban kikandikáljon). Így belesülnek a tészta aljába és finoman ízesítik azt.

200 fokos gőzös sütőben 20 perc. Sütés előtt a zsemlék tetejét liszttel és durva sóval finoman érdemes beszórni. Rusztikusabb lesz tőle. Én 8 bucit egy nagy tepsibe tettem, kettőt külön egy kicsibe. Szeretem, ha a péksütik egy kicsit összekelnek és az oldalukon ez meglátszik, úgy kell szétválasztani őket. Ha teljesen szabályos zsemléket akarunk azonban, akkor 5 buci egy tepsi.






LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...