2011/09/19

Zsemle

ez is egy világbajnok recept, kár, hogy én csak megvalósítom és nem kitalálom őket. Limarától próbálkoztam ismét, de már minden izgalom nélkül, hisz az ő receptjei működnek, nem szoktam elrontani.


A mennyiségből nekem 11 db zsemlém lett, amit két sütőzacskóban, 2 tepsin tudtam megsütni, egymás után-. értelemszerűen a második adag 25 perccel tovább kelt, ami nem ártott neki. Próbáltam már egyszerre sütni a két tepsit, de valahogy az nem az igazi. A felső hamarabb kész, az alsó kiszárad ezalatt, szóval jobb egyesével sütni ezeket. A sütőzacskóba spricceltem némi vizet, mielőtt bekötöttem a száját.

A nemrég ismét üzembe állított kenyérgépemet használom dagasztásra, mert szebb, fényesebb tésztát bír ő, mint én a kezemmel.

Limara receptje szerint:

3 dl víz
2 tk só, csipet aszkorbinsav, 1 tk cukor
1,5 dkg élesztő
2 ek burgonyapehely
2 ek olaj
20 dkg öregtészta (5 napos volt)
50 dkg kenyérliszt

Belepakoltam, bekapcs és kb. 15 percig hagyom, hogy dagasszon. Majd átteszem a tésztát a kelesztőtálba és duplájára kelesztem, közben 20 perc után átgyúrom kicsit. Ha megkelt, ismét átgyúrom és 11-12 felé osztom, gombócokká görgetem. Itt ismét pihen a tészta egy jó negyedórát is. Majd egyesével a gömböket tovább "zsemlésítem", a tenyeremben sodrom a tetejét az aljára, közben forgatom. Ezt a módszert nézzétek meg az eredetiben.

Ekkor kerül elő a sütőzacskó, egyikbe hat, másikba öt gombócot pakolok, bespricc és békénhagyom legalább fél órán át, míg a sütő felmelegszik 200-ra. Ekkor az első tepsi mehet is be, és 25 perc után a másik. Szép világosbarnára sütöttem, olyan szőkések lettek.

Rácson hűtöm, majd fagyasztani fogom, csak vacsorára hagyok párat. Kettőt. Talán hármat. Na nem, négyet.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...