2011/06/28

házisajtot készítek


az első próbálkozás neve: fokhagymás-oreganos házisajt. Remek lett! Ára: 23dkg/330Ft (kilója kb. 1400Ft).

Egy bociautomatából vásároltam tejet, 2 litert, gondoltam, ennyit beáldozok az első sajtomra. Pedig találtunk jó privát termelőket helyben, akiktől tudunk vásárolni friss sajtot, de a gondolat nem hagyott nyugodni, hisz nem olyan bonyolult folyamat ez!

Egy háromliteres lábosban felforraltam a tejet, 1 csapott ek sót tettem bele, majd 5 ek citromlevet. A tűzön hagytam takarékon és vártam. Nem történt semmi. :((( Tovább vártam, azt mondták, csak türelmesen.(rossz volt az olimposz?!) No, én aztán meguntam és utánalöttyintettem ecetet, 20%-ost, na eztán összerántotta és betúrósodott. Egy szűrőbe öntöttem, amit szövettel is kibéleltem, és nagyjából lecsöpögtettem.

Ekkor történt az ízesítése: 2 gerezd fokhagymát felaprítottam és 1,5 ek oregano is rászórtam a túróra/sajtra, lazán belekevertem. Összefogtam felette a szűrőkendőt és egy prést tettem a tetejére, hogy a maradék savó is elhagyja. Így vártam pár órát. Kivettem a présből, elég csinos kis formája van. Bedörzsöltem sóval minden oldalát, majd törtem rá borsot.

Hűtőbe tettem éjszakára és csak másnap reggelire kóstoltam meg. Végül sajt vagy túró lett? Az igazi sajthoz kell oltóanyag, ebben az nincs, de a halmazállapota, íze egészen sajtszerű. Tejsajt lett vagy ahogy Indiában használják, paneer. Legközelebb a túróból-vajból-tejből készült sajtokat is kipróbálom! Az ízesítésben meg nincsn határ. Amit én nagyon kedvelek, az a köményes, a boursin, és füstaromával is kísérletezni fogok. Szép sorjában.

2011/06/27

fánk öt perc alatt


a magazinok ilyen hangzatos címeket osztogatnak a könnyű receptek mellé, aztán közben meg rájössz, hogy van az fél óra is. Nos, ezt a fánkot csak igen belassulva lehet hosszabb ideig készíteni, mint 5 perc, illetve igaz-ami-igaz, a sütési idő nélkül, mert az még 5-7 perc. A sütőporos lágy tészta miatt eleve sietni kell vele, hisz míg az élesztőnek idő kell, hogy dolgozzék, addig a sütőporos tésztának kifejezetten árt, ha sokat áll.

1 tojás
1 joghurt
1 vaníliás cukor
1 sütőpor

10 ek liszt

A fentieket egy tálban összekevered, de figyelem!, az olajat már az összeállítás előtt kezd felizzítani, mert az tovább tart, mint maga a tészta keverése. Leveseskanállal a bő olajba szaggatom. (Előnye még a sütőporos tésztának, hogy nem szív magába annyi olajat, mint a kelesztett, élesztős változatok.)

Ezek a kis gömböcök azonban olyan kis ravaszak, ficánkolnak az olajban, meg-megfordulnak, pörögnek, úgyhogy résen kell lenni, nehogy mindig ugyanaz az oldala süljön. A sütés maga 160 fokon oldalanként 2 perc, de inkább a színe alapján igazodj el. Az adagból 16 pici fánkocska lett (evőkanál méretű tészta egy kicsit megduzzad az olajban).

a recept számos gyűjtőoldalon fent van, onnan ollóztam én is.


(Kicsit kínzás azonban, hogy én tisztító napokat tartok, ezért hiába lesz mindjárt finom fánk illat, én csak szagolom majd...)

kuszkusz salátának

vendégeskedünk a szülői házban, de szülők nélkül - idegen konyhában az ember meg csak ide-oda nézeget tétován, hogy mi hol is van. Történt, hogy gyors ebédre volt szükség, de valami elkápráztatót akartam, megünnepelve, hogy hurrá nyaralunk. :-) Találtam a spejzban kuszkuszt, meg aszalt paradicsomot is, gondoltam, minden más fűszer akad majd. Akadt is!


Lilahagymát és fokhagymát fonnyasztottam kis olajon, dobtam rá zöldpaprikát és felkockázott paradicsomot, megpirítottam. Rászórtam római köményt és őrölt fahéjat, szárított petrezselymet, átforgattam és felöntöttem alaplével, hogy bőven ellepje. Forraltam rajta egyet, majd hozzáöntöttem a száraz kuszkuszt,elzártam és letakarva békén hagytam. Pár perc elteltével pedig aszalt paradicsom szeletkéket kevertem bele, meg friss mentát tépkedtem a kiskertből. A fahéj nagyon szexi fűszer, isteni íze lesz tőle!

(a friss paradicsomot én nem szoktam hámozni, mert macerás, de ha kész a kuszkusz és átkeverem párszor, a paradicsomkockák héja simán megadja magát és könnyedén ki lehet halászni a köretből azt a párat. Az aszalt paradicsomnak pedig egész más az íze, ezért teszek én bele mindkettőt.)

Köretnek tálaltam marokkói fasírtgolyók mellé és a tetejére tortilla chipset tördeltem.

jódolgunkat bizonyítja, hogy ilyen mesés kertbe csöppentünk. A fákról fürtökben lógnak az orchideák, muskátli és dísznövények mindenhol és egy csodás fűszer- és zöldségkert!





 

sült cukkini saláta

vendégvárónak, jó előre elkészítve. Én tepsis csirke felsőcomb mellé tálaltam - friss-ropogós ízeivel tökéletes kiegészítője. Ha tüzet raksz, még ízletesebb, ez most serpenyőben készült.

Adtam hozzá:
1 cukkini hámozatlan
1 vöröshagyma
oregano, só, bors, fokhagyma

balzsamecet, olívaolaj - egyharmad, kétharmad
szárított, érlelt paradicsom


A cukkinit megmostam és felszeleteltem 5 cm hasábokra. Megforgattam sós-ecetes-borsos olajban/pácban. Kisütöttem addig, hogy barnuljon helyenként, nemigen kell forgatni és a tepsibe csak nagyon kevés olaj szükséges. Ne kevergesd, úgy jó, ha kicsit odakap a széle.

Míg sült, a maradék olajhoz még kevertem oreganot és fokhagymát (azért csak ekkor, hogy sütéskor ne égjen rá a finom cukkinimre) és a paradicsomokat is felcsíkoztam.

Ha megsült a zöldség, hagyom hűlni, majd összekeverem az öntettel és a paradicsommal.

2011/06/14

krumplis kockapogácsa

nyersen is finom, gyúrni húdejó és megsütve is finom. Ilyen tésztát találtam hedonism-nél, (riport vele a dining guide-on, innen jutott ő eszembe), aki melegen ajánlotta a pogiját. Én ma nem akartam a lehulló formák újrahajtogatásával foglalkozni, ezért azt a döntést hoztam, hogy pogácsa helyett simán csak felkockázom a tésztát és úgy sütöm ki. Jó döntés volt - nem volt még soha négyszögletes pogim. :-D


Az elkészítési idők:

hozzávalók előpakolászása, mérése 5 perc
összedolgozás 10 perc
első pihentetés 30 perc
1. hajtogatás utáni pihenő 10 perc
2. hajtogatás utáni pihenő 10 perc
3. hajtogatás utáni pihenő 10 perc
formázás 5 perc
hideg sütőben 20 perc
kisütés 45 perc

a tésztához kimértem:

55 dkg liszt (rétes és sima, 2/3-1/3)
25 dkg margarin
2 sárgája
2 dkg friss élesztő
cukor
3 tk só
1 tk sütőpor (ettől lesz jó levegős)
30 dkg főtt, összetört krumpli
2 ek tejföl
1 dl tej
tetejére tejföl kenésnek


Gyúrd össze! Kézzel, nyakig lisztesen a kisfiamtól, de szép puhára gyúrom, majd megy is pihenni. Ahogy írtam fent, hajtogatom háromszor, kinyújtom végül 2 ujjnyi magasra. Ezt már nem fog emelkedni. Becsíkozom, felkockázom, majd zsírpapíros sütőlapra ültetem és várok.

Lekenem felvizezett tejföllel (bármelyik lángossütős megirigyelné...). A sütőt 190 fokra állítom és 35-45 perc között sül ki a sütődtől meg a kedvétől függően. A tejföltől barnul a teteje, erre ügyelni kell. Légmentesen elzárva márnap ugyanolyan puha, omlós.

szalmakrumpli, a kócos köret


azért van meló vele, nem írhatom, hogy 10 perc és kész. Valamint ilyen melegben inkább nyárikonyhába való, de én nagyon ki akartam próbálni. A roppanós sültkrumplit, roppanós hagymával. A husi hozzá a korábban lejegyzett csirke Orly módra volt,

A krumplit előző este lereszeltem egy kislukú gyalun, vagy tökreszelőn, lényeg, hogy ilyen gyufaszál csíkokat adjon ki az alján. Minél vékonyabb, annál extrább. Egész éjjel vízben hagytam ázni, hogy a felesleges keményítő kioldódjék. Nem barnul, nem puhul meg, semmi aggodalom.

Aztán bizony szárazra kell csepegtetni, konyharuhával felitatni, mert a forró olaj majd nem szereti a vizet. 180 fokra hevített olajban hirtelen kell beledobni és egy-két perc alatt elérni az arany színét. Törlőkendőn lecsöpögteted és fűszersóval a markodban átforgatod a kezeddel.

A roppanós hagymakupachoz a hagymát félbe-, majd karikákra szeled és beletúrsz többször is, hogy szálaira essék. Majd 3 ek étkezési keményítővel jópárszor átforgatod, hogy belepje a fehér por. Ezek után mehet a krumpi után az olajba, a színét kell figyelni, van, aki barnábbra sülve szereti. Ezt is le kell itatni az olajtól, miután kisült. És a legjobb most jön. A két kupacot össze is lehet még tálalás előtt keverni, forgatni és akkor a tányéron tényleg egy nagy labda kóc van köretnek. Én nem voltam biztos, hogy minden ebédvendégem szereti-e a hagymát, ezért külön tálaltam.

Az olajban kisütött krumpli nem éppen diétás, de majd ma rántás nélkül készül a borsófőzelék.... mint mindig.

2011/06/11

bucik baconnel és hagymával a tésztájában


holnapra kell készülnöm kenyérfélével és mivel kétnapos ünnep van, ezért olyan fajtát képzeltem, ami mondjuk hétfőn sem adja majd fel...
Kenyérbúzalisztből készült, nem variáltam a keverésekkel, viszont aktív kovász és élesztő is dolgozott azon, hogy szépen hólyagosodjék. 80 dkg lisztből csináltam 4 egyforma cipót, olyan ízesítéssel, ahogy a család azt szereti - lágy bacon-íz csiklandoz belül, időnként párolt-sült hagymára harapsz rá, amúgy meg simán roppan a héja. Fenséges!

68 dkg Bl80 búzaliszt
12 dkg kovász
2,5 dkg élesztő
1 tk barnacukor
1 löttyintés olívaolaj
1 púpos ek só
2 ek szezámmag
melegvíz, úgy 3-3,5 dl

ezeket, ahogy van, kézzel összedolgozom, kissé olajozom a felületét, majd félreteszem pihenni. Addig kiballagunk a helyi agility versenyre/bemutatóra. (kutyusok akadálypályán rohangálnak, a gazdik meg hol előttük, hol utánuk, vicces).

Kelt a tésztám 2 órácskát, gyönyörűen belakta a kelesztőtálat. Ekkor bacont pirítottam, de csak félig, majd hagymát, szintén nem barnulásig. Ezeket a hozzávalókat a megkelt és ellapogatott tésztára szórtam több részletben, hajtogattam, majd négyfelé osztottam és félretettem a szilikonra pihenni. Ezalatt le is takartam a cipókat.

Fél óra múlva, vagy tán nem is volt annyi, kézzel egyenként ellapítgattam a cipókat, hogy a levegőt kinyomogassam belőlük, majd buci formára feltekertem őket. Megint pihent, míg a sütőm azt nem mondta, hogy ő már 200 fokos.

Ekkor történt, hogy bevagdostam a tésztám tetejét csíkosra, kockásra és lefújtam fokhagymás és köményes olajjal, majd zsupsz be. Utánafújtam permettel vizet, ezt háromszor a sülési idő folyamán, ami összesen kb. 45 perc volt.

Most hűlnek. Reményeim szerint a belseje lukacsos. Még nem szeltem meg.







2011/06/02

csicseriborsó lisztből kiflik

szép színes tészta, csicseriborsó liszt is van benne, de épphogy. Az ember nem is gondolná, hogy pár kanál mennyiség is már ennyire érződik a tésztán. Sőt, félfogós liszt (fbl 42, Felsőbácska) is került bele, szóval aki a békebeli vajas-sós kiflit keresi, az eltévedt.

Régen sütöttem már hasonlót, de ez ízében és puhaságában is jobb lett. Ma nem volt szükség kenyérre, így ezek a fagyasztóból egyesével jönnek majd elő, szükség szerint.


Arányokról kb. tudok nyilatkozni, nem jegyeztem le menet közben:

18 dkg aktív kovász (igazi saját, amit napok alatt lehet felhízlalni...)
5 dkg gríz
2 púpos ek csicseriborsó liszt
40 dkg fehér búzaliszt
5 dkg fbl42-es liszt
2 dl langyos víz
1 ek só
1 tk cukor
2,5 dkg élesztő
3 ek pirított szezámmag

Kézzel gyúrtam össze, lágy lesz a tészta, lehet variálni ilyenkor még a víz-liszt mennyiségen. Bőven kelesztettem, 2,5 órán át legalább (ilyenkor halványan beolajozom a tenyerem és átsimítom a cipót, majd lefedem fóliával, hogy ne száradjon meg a teteje), majd kelés után felporcióztam egyenlő kiscipókra, 9 felé. Hagytam, hadd nyugodjon meg a tészta megint. Negyed óra. Ekkor a cipókból egyenként ovális lapokat nyújtottam és feltekertem kiflibe. A két végét összecsippenttem.

Újabb kelesztés, háromnegyed óra, majd vízzel lekenem, durva dekor sóval megszórom és mehet a gőzös sütőbe. 200 fokra, 25 perc biztos. Talán kicsit tovább is. Néha bepermeteztem kis vizet, amúgy nem kell bolygatni.

Rácson hűtöm ki és fotózom. :-)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...