2011/03/28

mogyorószósz

egy gyorsan elkészíthető, egzotikus mártás rizses ételekhez, húsokhoz.

Hozzávalók kb. 1 dl mártáshoz:

1 dl kókusztej
fél tk cukor
1 bő ek mogyoróvaj
1 ek meat masala
citrom
darált mogyoró (elhagyható, nekem enélkül is sűrű lett)
kis tejszín (elhagyható)

A tejet, cukrot, vajat és a fűszert összeforralom, elzárom. Belekerülhet a darált mogyoró, vagy a tejszín és ekkor teszem hozzá a két karika citrom levét is.

csirke fügével, sárgabarackkal, marokkói ízekben

aki szereti a kicsit csípős és édeskés ízek harmóniáját, annak ízleni fog ez a recept, az biztos. A füge valami hihetetlen édes ízt ad, sokkal inkább, mint az aszalt barack. 4 személyre készült.

Egy egész csirkemellet kicsontoztam és a husit felkockáztam, majd a fügét és a barackokat félbevágtam. (tanakodtam, hogy ezeket is pácoljam-e, végül az igen mellett döntöttem. Jól.)

A következő pácban forgattam meg:

1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
2-2 ek szójaszósz és olaj
bors, erőspaprika por
kókuszreszelék 2 ek
fahéj, 1 csapott ek
víz, hogy összeálljon.
Ezeket leturmixoltam és összekentem vele a csirkét. Hűtőben ízesedett 1 órán át.

Majd kivettem a husit és forró olajban megpirítottam rajta a fűszereket, azután vízzel felöntöttem, hogy legyen szaftja is. Jól beforraltam, nem siettem vele. Utána is kellett még vizet tölteni, mert elpárolgott.

A köret mazsolás rizs volt mellé, bő sós vízben kifőzve, mazsolát utóleg belekeverve.

fenyőmagos spenótkrém pirítóson


A leveles spenótot megmosom alaposan és felcsíkozom. Kis olajon a spenótleveleket megpárolom. A joghurtot lecsepegtetem és sóval, borssal, fokhagymával elkeverem. A megfonnyasztott leveleket hozzákeverem az öntethez és kis olívaolajjal segítek neki, hogy krémes legyen. Pirítok fenyőmagot hozzá - ez luxusnak tűnik, de annyit hozzátesz, hogy nem érdemes kihagyni - és azt is belekeverem, ha kihűlt kicsit.
Pirítós alatta, mozzarella felette. Isteni!

maceszgombóc


a maceszgombós egy klasszikus étel, vallási meggyőződéstől függetlenül is. Finom, mutatós levesbetét - emellett a levesbe sem tészta, sem krumpli nem szükséges. Akkor az igazi számomra, ha könnyű, fűszeres, átfőtt és szépen megtartotta a gombóc formáját. Ma ilyen sikerült.

7-8 dkg maceszlap, a feléből lisztet őrölök, a másik felét hideg vízbe áztatom pár percre
2 tojás, kettéválasztva. A fehérjét kis cukorral kemény habbá verem
só, bors, petrezselyem, gyömbér
2 ek zsír

FűszerésLélektől ellesve a következő módon készült:

Kinyomkodom a megpuhult maceszlapokat és összekeverem a fűszerekkel, sárgájával és a zsiradékkal. Végül két részletben hozzákeverem a habot. Először egy kanállal csak, ezzel fellazítom a masszát, aztán a többit, hogy már csak beleforgatni kelljen a kemény habot, így nem törik. Pihentetem a hűtőben fél órát, de nem árt neki, ha több. (állítólag lefagyasztani is jó)

Vizet forralok, sósat és ebben főzöm ki a vizes kézzel formázott kis gombócokat. Minimum 25 percig főzöm, hogy a közepe se maradjon nyers. Eztán teszem a húslevesbe.

13 gombócom lett a mennyiségből.

török joghurttorta

az Arabesque szakánykönyv már régóta megvan, de most mégsem Claudia Rodentől lestem el ezt a török finomságot, hanem alacarte-től, akit szintén az említett könyv ihletett meg.

3,5 pohár joghurt, lecsepegtetve, hogy szép sűrű legyen (vagy a töröktől igazi török joghurt)
4 tojás kettéválasztva
citrom héja, plusz a fele leve
8 dkg barnacukor
3 ek liszt

ugyan az eredeti receptnél szó nincs karamellizálásról, én most kaptam a névnapomra egy szakácsfáklyát és menten ki akartam próbálni. Így is lett.

A fehérjékből habot verek. A többit egy keverőtálban szépen homogénre keverem, kis vanília aromát is tettem egy kiskanállal, most jut eszembe, és a masszába beleforgatom a kemény habot. Elég lágy lesz.

Aztán az egészet átöntöm egy szilikon négyzettepsibe, 20*23-as. A sütőt 180 fokra melegítem és a sütit 45 percig sütöm. Félidőben letakarom a tetejét, ami gyors tempóban barnul. A tészta vastagsága kb. 1,5 centi lett. Kihűtöm.
Majd megszórom barnacukorral és a gázpisztolyommal jól ráégetem.

A tészta citromos, a habtól könnyen málik a szájban, a karamell a tetején roppanósan finom. Ez lett belőle.

2011/03/21

kenyér tk. búzaliszttel

tk. vagyis teljes kiőrlésű. A már leblogolt fehérkenyér receptje alapján készítettem el és mondhatom, hogy nagyon mutatós lett. Kicsit meghajlott kiflire. Íme.

Időfaktorok:


kimérés, összeállítás 15 perc
első kelesztés kelesztőtálban 120 perc
formázás 5 perc
második kelesztés 80 perc, bevágom, majd még 15 perc
sütési idő: 55-60 perc

Kellékek:

20 dkg öregtészta
40 dkg BL80 fehérliszt
10 dkg tk. búzaliszt
csiper aszkorbinsav
2 tk só, kis cukor
1 dkg friss élesztő
4 púpos tk burgonyapehely
2,7 dl langyos víz

A gyártás menete itt olvasható. Sütés előtt ezt megszórtam kis tk. liszttel, nem ég rá, szép rusztikus lesz tőle a bőre. Jénaiban sült.

2011/03/15

királyrák tempura

a tempura egy japán étel (inkább készítési mód, konyhai technika), palacsintaszerű tésztában kisütött tengeri valami vagy zöldségféle. A 16. század közepén a portugál (!) misszionáriusok és kereskedők vitték be az országba, aztán meghonosodott és mára széleskörben ismert snack-szerű japán étel lett.

A bundához:
1 csésze jéghideg víz
1 csésze liszt
1 tojás
fél tk só
fél tk sütőpor
összekeverem és a hűtőben pihentetem.

A mártogatóshoz: (Ez egy hihetetlenül finom mártogatós, fogom gyakrabban is készíteni!) Kell hozzá
2 gerezd fokhagyma
1 tk gyömbér
3 ek szójaszósz
2 ek cukor
2 ek borecet
1 tk meat masala
1 dl kókusztej

Tűz fölött elkeverem a hozzávalókat, a végén adom hozzá a kókusztejet és jól összeforralom, míg sűrűsödni nem kezd.

A királyrák fagyasztottként érkezett hozzánk. Hideg vízben kb. egy óra alatt kiolvadt, sóztam, borsoztam. Majd a bundás elegybe beleöntöttem, szűrőkanállal lecsöpögtettem és naggyon forró olajban hirtelen kisütöttem.

Köretként rizst főztem mellé. Bő vízben (mint az olaszok), amit ízesítettem egy kis darab leveskockával. A megfőtt rizst leszűröm, kap egy pár deka vajat és pici sót is. Majd reszelek rá friss citromhéjat és jól összekeverem.

Finomat ebédeltünk!

2011/03/13

hagymás burgonyás kenyerünk



történt, hogy a veresegyházi Varga pékségben büntetnivalóan finom hagymás burgonyás kenyeret lehet kapni. Mivel csak ritkán jutunk oda, keresgéltem, hogy lehetne ezt házilag kivitelezni - akkor, amikor a család óhajtja és némileg olcsóbban is, azt gyanítom... (bolti ára kilójának olyan 800 Ft, házilag max. 300 Ft.)
Megvan a recept Limarától, ahogy szoktam, illatozik a kenyér, egy csak a nehézség: megvárni, míg kihűl.

Hozzávalóim:

kb. 20 dkg főtt krumpli (4 pici fej)
1,5 fej hagyma, lila+vörös
50 dkg liszt
20 dkg öregtészta
1 dkg élesztő
1 tk cukor
2 tk só
1 csipet aszkorbinsav
2,5 dl folyadék (krumpli főzőleve)
2 dkg vaj

Nekiláttam az előkészületeknek. A hagymát felaprítottam, kevés olajon jól megpirítottam, félretettem hűlni. Az öregtésztát kivettem a hűtőből és kis langyos vízzel felélesztettem, mert már egy hetes is van. A krumplit pucoltam és megfőztem sós vízben, majd leszűrtem és a vajjal összepürésítettem, félretettem hűlni, a főzőlevéből is.

Ha minden langyosra hűlt, jöhet az összeállítás. Minden hozzávalót egy tálban összegyúrtam (öregtészta áztatóleve nélkül) , a folyadékot folyamatosan adtam, mert nem jó a krumplis tésztánál, ha túl lágy. A végén adtam hozzá a pirított hagymát, jól belegyúrtam a tésztába. Duplájára kelt. Majd átgyúrtam, cipót formáztam és megint duplájára kelt. Ez az időigényes rész, de nem érdemes lespórolni, annyival finomabb egy igazán jól megkelt tészta!

Ekkor már nincs hátra más, mint egy forró sütőben 220 fokra betolom jénai tálban, előtte bevagdosom, vizezem a cipót. 10 perc után leveszem 200 fokra és még 50 percig sütöm. Nekem nincs kerek jénaim, csak ovális, így a cipó is kicsit megoválisodott... Mikor áttettem a kelesztőből, kicsit összeesett, de a jénai alatt szépen felhúzta a gőz. A jénait bespricceltem vízzel, mielőtt lefedtem volna.

Érdekes, hogy a pirított hagyma ad egy érdekes édeskés ízt is neki, a krumpli meg jól "összetartja" benne az ízeket. Ropogós, szép héja lesz, a bele meg ruganyosan lukacsos. Rácson kihűtöm teljesen, addig nem is takarom be.

hagymás pogácsa



A tésztája krumlistésztán alapszik, de az intenzívebb íz az a hagymáé kétségtelenül. A mennyiségből 2 tepsi sült ki, nálunk rögtön a fagyasztóba ment 3 kis zacskóval, a maradék pedig frissen elfogyott.

Hozzávalók:

2 közepes krumpli főzve
50 dkg liszt
1 ek só
13 dkg vaj
1 kispohár tejföl
1 tojás (plusz mégegy a kenéshez)
2,5 dkg élesztő, kis tej, cukor
1,5 vörös és lilahagyma vegyesen, megpirítva

Szeretem a tejfölös tésztákat, nagyon jó dolgozni vele. Itt összeállítom a hozzávalókból a tésztát. Az élesztőt kicsit "elindítom" a tejjel és cukorral. A liszt, kihűlt törtkrumpli, kockázott vaj, só, tojás elegyre öntöm, gyúrni kezdem. A tejfölt szakaszosan adagolom hozzá, nem biztos, hogy mind kell majd. Szép fényes, ruganyos tészta kell belőle. Egy órát pihentetem, kelesztem.

Ha letelt az ő ideje, kinyújtom ujjnyira, megszórom a pirított hagymákkal, hajtogatom. Balról áthajtom a harmadát, majd jobbról rá a maradékot, a kövér csíkot pedig alulról ráhajtom a harmadáig és felülről aláhajtom. Ekkor egy kb. négyzet alakú tésztám van. Sodrófával kinyújtom. Kis pogácsákat szaggatok, sütőpapíros tepsire teszem és várakozok jó fél órát még, hogy keljenek csak tovább. Ha ez kész, akkor lekenem tojással, csíkozom, magozhatom (vagy reszelt sajt, bármi) és forró 200 fokos sütőben kisütöm. Nem érdemes nyitogatni a sütőt, a tojásos teteje jelzi, hogy mikor kész - ha szép aranybarna.

2011/03/03

indiai kenyér: aloo naan


az utóbbi időben jókat főztem, csak épp a dokumentálás maradt el. Próbáltam magam felszabadítani a blogos "kényszer" alól, miszerint mindent, amit főzök, kvázi le kell naplózni. Naneeem! És az alkotói lazaság??! Most ehhez volt kedvem, hogy csak lazán, mindenféle médianyilvánosság nélkül keverjek, kavarjak.
Készültek ezalatt finom levesek: hagymakrém leves, fácánleves, grízes leves. Klassz főzelékek: a klasszikus krumplifőzelék, tegnap isteni zöldbabfőzelék kolbászchipsszel, tökfőzelék. És húsok is: tepsis fácán, kacsacomb, zabpehelyben panírozott rántott dám. Egyszóval nem éheztünk.
Élvezem a szép telet még így márciusban is, továbbra is sokat vagyunk kint a levegőn - hogy lehet majd blogot írni az igazán jó időben?!

Ért egy leírni érdemes gasztroélmény: találtam a sparban egy Rochefort nevezetű vajat, 82% zsírtartalom, gyönyörű zsírpapírba csomagolva, 10 dkg. Élvezet volt, szép élénksárga színével, puha, kenhető állagával. Igazán finom. Kép a borsa.hu-ról.

az indiai kenyérre rátérve.
Szellem a fazékban Aloo naanját olvasgattam és megnéztem hozzá a Manjulas Kitchen videót is. Ezt nem is annyira a formázási segítség miatt javaslom, hiszen nem bonyolult a naan, hanem nézzétek meg, hogy micsoda helyes kis nyújtófája van a hölgynek! Éppen kézreillik és pont az ilyen kisméretű valamikhez való. Szép darab, talán gyerekjátékboltban kapható ilyen méret a fakonyha szerepjátékoknál. Megnézem.
A receptből 6 db 15 cm átmérőjű lepényem lett, ez nagyétkű férfit is beleszámolva egy, másfél étkezésre elég mindössze - pláne, hogy még ki sem hűlt és elkóstoltam egyet simán, friss tejföllel.

Előző nap gyúrtam be tésztát, kelesztettem, csináltam a tölteléket és formáztam gombóccá, hűtőben éjszakázott és ma reggel csak kinyújtottam és nagyon forró sütőben 15 percig szép foltosra pirítottam. Nekem bejött, hogy így kettéveszem a munkát vele és reggelire vagy ebédre friss meleg lepényeink lesznek.

A tésztához:
25-25 dkg sima és tk liszt
1 dkg élesztő, 1 tk cukor, 1,5 tk só
1 dl melegvíz, 2 ek joghurt
2 ek olaj
1,5 tk só

ezekből tésztát gyúrok és a cipót kelesztőtálban megkelesztem, ez legalább 2,5 óra

A töltelékhez:
hát itt rengeteg ízlés beli dolog van - én használtam bátram az indiai ízeket, de simán megcsinálhatod magyarosan is a krumplit.(fokhagymával, sóval, köménnyel). Lényeg, hogy megfőztem 2 nagyobb krumplit és összepürézem, majd megízesítem. Az enyémbe került
gyömbér, római kömény, só, erőspaprika, masala, petrezselyem. Érdemes kóstolgatni közben, azért ne legyen nagyon vad íze!

Miután megkelt a tésztám, hatfelé vágtam, kis cipókat formáztam, majd nagyjából ellapítottam. Mindegyikbe került egy-egy gombóc a krumlipüréből és mint a szilvásgombócot, ráhajtogattam a tésztát és golyósítottam. Így pihent éjjel.
Majd ezeket a gombócokat reggel ellapítottam a nyújtófával szép kerekre, a felszínét beolajoztam vékonyan és 240 fokos sütőben 15 percig sült. Még forrón megkentem finom vajjal, szépen csillog rajta. Jó étvágyat hozzá!


LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...