2011/01/31

fehérkenyér

Végre nekem is "beszélgetett" a kenyerem!!! Olyan sokszor olvastam Limaránál, hogy kiveszi megsütve és ahogy repedezik a héja, hűl a kenyér - beszélget. Hát én mindig füleltem, de sehol semmi. Már kezdtem azt hinni, hogy Limara túl sok kenyeret süt... :), de nem! Most az enyém is beszélgetett.

Sokszor sütöttem már itthon, ma reggel azonban új reményekkel vágtam neki.
Először is rájöttem, hogy a meglévő jénai tálamat eddig úgy használtam, hogy a nagy része volt alul, a kicsi volt a teteje. Igenám, de úgy a kenyér oldala nem tud igazán szépen sülni. Most fordítok rajta, a kicsibe pakolom a tésztát és mikor a sütés végefelé leveszem a tetejét, szabadon éri az oldalát is a forróság.

A másik, hogy beszereztem aszkorbinsavat, meglátom, mit művel a tésztámmal. Burgonyapelyhet is pótolnom kellett már, és most az is került bele. Továbbá ezúttal nem kevertem a liszteket, hanem BL80-as fehér búzalisztből van a kenyér. Szombaton elkészült az öregtészta, mára szépen ellapult, ellágyult a hűtőben, ebből 25 dkg-ot szaggattam bele. Olyan gyurmás az állaga, téphető a tészta.

A harmadik újdonság, hogy dupla mennyiséggel dolgoztam, mert fehérkenyérből nem lehet kicsit sütni, annak közel kilósnak kell lennie. Ezért nem is a gépemben történt a dagasztás, hanem sk., a kezeimmel.

Időfaktorok:

kimérés, összeállítás 15 perc
első kelesztés kelesztőtálban 120 perc
formázás 5 perc
második kelesztés 80 perc, bevágom, majd még 15 perc
sütési idő: 55-60 perc

tény és való, hogy itthon kell lenni szinte egész nap vele (f11-kor kezdtem és most h4 van), lesni, mi újság, de a tényleges munka mindössze 20 perc!

Az összeállítás Limarától való, az alábbi arányokkal:

25 dkg öregtészta
50 dkg BL80 fehérliszt
csiper aszkorbinsav
2 tk só, kis cukor
1 dkg friss élesztő
4 púpos tk burgonyapehely
2,7 dl langyos víz

Jól összegyúrtam, amikor nagyjából összeállt, ekkor kapott még 2 ek olívaolajat és még gyúrtam, így könnyebb alaposan átgyúrni, szépen fénylik és csúszik a tészta. Első kelesztés.

Majd szilikonlapon ellapogattam, két hosszanti szélét kicsit behajtottam és a távolabbik végétől feltekertem. Minden tekerésnél kinyomogattam belőle a levegőt. A veknit beletettem a jénaiba (sütőpapír!), a vékonyabbik részébe, rá a tetőt és indul a második kelesztés.

Ha megint a duplája, bemetszem és megvárom, míg szétnyílnak a vágások. Bespriccelem a jénai tetejét belülről. Eddigre beforrósítom a sütőmet 220 fokra és kb. 55-60 percig süttetem a kenyeremet. A végére levehető a jénai teteje, hogy szépen barnuljon. Rácson szárítom, hűtöm, ez mégegy óra. Sebaj, vacsorára elkészül.

2011/01/29

vöröslencse leves 02

remélem, dícséretnek hangzik, hogy ez a recept megközelíti a Szeráj török gyorsétterem levesét. Szellem a fazékban is megfőzte, én most őt követtem és valahogy jobb lett, mint az előző hasonló levesem és sikerült is "lencse"végre kapni... Álljon itt az ezogelin corbasi receptje, ahogy a helyiek mondják:


pucoltam vöröshagymát és fokhagymát, majd vajas olívaolajon üvegesre pároltam. Eztán kanalaztam reá sűrített paradicsomot és rájuk borítottam a lencsét és a rizst. Felöntöttem levessel és fedő alatt puhára főztem. Ekkor a bulgur is mehet bele és némi bors és morzsolt oregano. Ezután már hamar kész,  össze kell csak forralni, a tetejére pedig vágok citromkarikát és pihentetem. Ebédnél 1 ek tejfölt járt a közepébe.

Adag 4 személyre bőven:

1,5-2 liter alaplé vagy leveskockás víz
15 dkg vöröslencse
5 dkg rizs
5 dkg bulgur
bors, oregano
1 kis vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma
1 tk pirospaprika
1 ek sűrített paradicsom
vaj, olívaolaj
tálaláshoz citrom, tejföl - utóbbi nélkül is nyugodtan

update: ennyi mennyiséggel nagyon sűrű, szinte főzelék lesz, szóval ha hígabb levesre vágysz, csökkentsd a rizst, bulgurt a felére, vagy növeld az alaplét, de akkor hatan is jót esztek belőle.

sajtropogós háromszögek


jó kis recept ez, már nem először sütöm meg. Szilveszterkor például ebből a tésztából lettek a szerencsemalacok, meg a rudacskák. Ma háromszögelni volt kedvem. Derelyevágóval, hogy cakkos legyen.

fél kiló liszt
1 ek só
25 dkg margarin
25 dkg reszelt sajt
1 tojás
2 dl tejföl
tetejére: tojás, magok, sajt

recept limarától kölcsönbe. (most láttam őt az imént a Paprika tévén. :) üdv! )

A hozzávalókból tésztát gyúrok, jó állagú, félkemény. Hűtőben, amennyi időm van rá, pihentetem. A formázáshoz kinyújtom egy ujjnyira szilikonlapon, megkenem tojással, megszórom magokkal és sajttal, aztán a derelyevágóval formára darabolom.
200 fokos, forró sütőben sül meg, 12-15 perc körülbelül, nem érdemes túlsütni, mert kiszárad nagyon. 


2011/01/27

liebster blog díjam



díjat kaptam, hála érte. Az ember úgy örül, hogyha meglepik! Köszönöm Gesztenyének, hogy arra érdemesnek tartott, hogy díjazzon. Vajkaramellás praliné jár érte.

Továbbadom tisztelettel az alábbi kollégáknak:

http://ketcicakonyhaja.blog.hu/
http://szellemafazekban.blogspot.com/
http://angelastaste.blogspot.com/

A díjjal szabályok is járnak, melyek a következők:




- Írj egy bejegyzést, amelyben közzé teszed a Liebster-Blog képet, és másold be ezt az útmutatót.

- Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.

- Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.

- Tehetséges kezdő blogolókat részesíts előnyben, ne olyanokat jelölj, akiknek több 100 követője van.

2011/01/26

vajkaramellás praliné

hát ez óriási! Mármint hogy ezzel mennyit vacakoltam! De finom, ehető szépség lett a végén, nem adtam fel. Belül puha, lágy, omlik a szájban, nem folyik, kívül roppan a csokija. Küldöm köszönetképpen a díjért, amit Gesztenyétől kaptam! :) (bonbonszakértőnek bonbont ajándékba?! hmmm, merész... - remélem, ízleni fog!)


Történt, hogy főzőcukorral kezdtem karamellizálni. Én nem tudom, hogy az miben más, mint a rendes cukor, de nem akart elkezdeni barnulni, sőt mitöbb, még illata sem volt semmi!! Félretettem.

Más cukrom nem lévén, porcukorral ment a következő felvonás. Ezt szépen karamellizáltam, tettem hozzá vajat, aztán kekszpürét. Épp csak a speizig mentem el a formákért, mire a cucc úgy belekötött a lábosba, hogy nemhogy kiszedni, de még csak a kis darabokat elszopogatni sem tudtam! :)

Gyengébb idegzetűek ezen a ponton feladták volna - nemúgy én. Lementem a boltba tejszínért, keveset forraltam és belekalapáltam a karamellt (amiből úgy képzeltem, hogy majd beleharapok és süppedve olvad el a nyelvemen). Kevergettem, kevergettem, a tejszín kezdte felvenni a karamell színét és a kemény göcsörtök is tünedezni, legalábbis kisebbedni kezdtek. De csak félig. Így, hogy ne égessem oda, kihalásztam belőle a használható masszát és kiszedegettem jégkockatartóba, hogy majd másnap megforgatom.

Másnap. A tartóban nem keményedett tovább, sőt. Most meg puha volt ahhoz, hogy a téglalap formáját megtartsa! :) :) Hát ez jó! Sebaj. Őröltem még kekszet, meghempergettem, gömbbé formáltam, aztán holland kakaóporban is kapott egy hempergést, majd olvasztott csokival bevontam. Lehűtöttem.

Jó kaland volt. Hatalmas veszteséggel zárult, 8 praliném maradt - arra pont elegendő, hogy ma megvendégeljem a szüleimet ebéd után.


Hozzávalók:

cukor (porcukor), amit egy lábosban gyenge tűz fölött nagy sebességgel kevergetek és várom, és várom, hogy barnulni kezdjen...
vaj egy kevés
kekszpor a megfelelő állag eléréséhez
tejszín a feljavításhoz, illetve valszeg eleve kell bele
kakaópor és olvasztott csoki a bevonáshoz
díszítés gyönggyel, reszelékkel

arányokról ezek után nem is merek írni. :) De próbáld csak ki!

2011/01/21

újragondolt mákos guba

"újragondolt" - Mostanában elharapódzott ez a kifejezés - minden apróséf és amatőrséf újragondol mindent. Nem mintha a régivel baj lenne, csakhát az önmegvalósítás... Ma én is ebbe a hibába estem. :) Ám rendszerint az újragondolás főként a tálalásra, formázásra, díszítésre vonatkozik, nem is a receptre - ahogy nálam is.

Annyi a turpisság, hogy miután megázott a kifli, egy muffinformába (6 lukú) tuszkolom bele az anyagot és abban sütöm ki, hogy tálaláskor igazán falatnyi, jól díszíthető kis kupacokat kapjak.

250 g tej
5 dkg cukor
fél vaníliarúd vagy vanilincukor
1 tojássárgája

2 nagyobb kifli
8 dkg mák


Felkarikáztam hát a kifliket, megszórtam a mákkal és nyakon öntöttem a felforralt, cukros, vaníliás, tojásos tejjel. Hagytam, hogy mindenki jól megszívja magát.

Átvizeztem a muffinformámat, a 6 lukast, a középméretűt és ezt a tölteléket elosztottam a lukakba - pont belefért!
170 fokos sütőben megsütöttem, ez kb. 20 percig tartott.

Tálaláskor kapta a nyakába a mézet/lekvárt, ki hogy szereti. Én a tányérra köré csurgattam mézet, a tetejére pedig a megunhatatlan somlekvárt. Jólesik az édes kupacon a savanyú íz.

2011/01/19

acma, avagy a tökéletes briós

kis-ka-láá-csom, nagyka-láá-csom!!! Ezt énekelgettem, mikor kiderült, hogy ez egy milyen szuper recept! Macikonyha azt írja, hogy egy török nénikétől kapta, Isten áldja a nénikét is! :)
Olyan régóta próbálkoztam kalácsreceptekkel! Kellett volna, hogy vacsira meg reggelire, egy jó café latte mellé, vajjal vagy lekvárral eleszegessük. Hát ez lesz az! Bekerült a varázsrecepteim közé.

Az eredeti recepten csak kicsikét változtattam: kevesebb olaj, több cukor a tésztába, friss élesztő a száraz helyett és a naturjoghurtot feleztem édesjoghurttal.

Szóval ahogy én csináltam:

50 dkg BL80 liszt
2,5 dkg élesztő
1,5 dl langyos tej, 1 ek cukor
3/4 joghurtpohár olaj
1/2 pohár natur, 1/2 pohár gyümölcsjoghurt
1 egész tojás
1 tk sütőpor, kis só
1/3 vagy 1/2 joghurtpohár cukor, ízlés szerint
tetejére tejes tojás, szezám, feketehagymamag

Mennyi időmbe telt?
kimérés, összepakolás a kenyérgépbe 10 perc (úgy, hogy tojást a szomszédtól szereztem, mert nálunk éppen elfogyott. :) )
kenyérgépen 15 perc
keltetés 1,5 óra
nyújtás, formázás 15 perc
pihentetés 30 perc
sütés az első adagnál jó 25 perc, mert hideg sütőbe kerül, a második tálca már rövidebb

És hogyan csináltam?

felfuttattam az élesztőt a langyos, cukros tejben. Kimértem a hozzávalókat és betettem a kenyérgépbe mindet. Összegyúr, megkeleszt. Ez egy szuper jól kezelhető tészta lesz a sok olaj és a joghurt miatt. Alig kell liszt később hozzá. Az új kelesztőtálam jól működött.

Ezután a tésztát 16 felé osztottam, én szeretem a kisebb méretű péksütiket, pár harapás és végük van. A gombócokat egyenként kisodortam a kezemmel olyan 50 cm hosszúra, félbehajtottam őket, megcsavartam és csigába tekertem őket. A vége szálat alányomtam a kupacnak, hogy szépen felpúposodjék, amikor kel. (Vigyázat, csak két tepsibe fér bele, mert még szépen utánakel majd a melegben.) Így formásan pihentek fél órát.

Megkenem, megszórom, azzal, amim van. Én most szezámmal és fekete hagymamaggal szórtam. (A fekete szín csudálatosan mutat a megsült sütikén.) Majd 180 fokra állítom a sütőt és még hidegen beleteszem a tepsit, hogy együtt keljenek, süljenek tovább. 25 perc volt kb. az első adag.

Ez a zsemle/briós/kalács sóshoz, édeshez egyaránt szuper, mert a tészta viszonylag semleges. Szerintem Húsvétra szuper lesz a sonka mellé is!

puliszka

alapétel és én még nem is csináltam! Pedig a kisfiamnak hogy ízlett! Gyorsan megvoltam vele, bekerül az expressz ebédeim közé.

A mikrós változatot próbáltam ki, Gesztenye "bíztatására". Azért keresgéltem köreteket, mert volt tegnapról egy tepsi, amiben csirke sült, vajban és hagymával és ennek a maradékát nem akartam kidobni. Valami olyan kellett, ami felszívja a sok szaftot, sőt, kell is hozzá. Jó választás volt a puliszka.

Elkészítési idő 3+2 perc a mikróban, 900 watton, aztán a sütőben további 20 perc és tálalható.

Hozzávalóim:
sós víz, amiben főzöm a darát
kukoricadara
vaj
húszsír, párolt hagyma, túró, parmezán, ízlés szerint

Pontos arányokat nem tudok most írni. Öntöttem egy hőálló jénaiba a darából jócskán, és felöntöttem vízzel, hogy 1 cm-re túllepje. Sóztam. Eztán került a mikróba, ahol először 3 percet, majd kavarás után még 2-t főtt. Kivettem, vajjal elkevertem, nem sokkal, mert a húszsír is lágyítja majd. A zsírt még dermedten rászedtem, és a hagymát eloszlattam rajta. Kis parmezán és ment is a sütőbe, ami már forrón várta, 190 fokon. 20 percig hagytam pirulni. A zsír szépen fortyogott az edény szélén, mire kivettem. Kétszer eszünk belőle. Utólag is megszórható túróval.

2011/01/17

szarvasborjú burgonyafánkkal

Kétségtelenül nagy szerencsém van, hogy a családból, megbízható helyről tudok vadhúsokat szerezni - jelesül a puska másik végéről. Így történt, hogy most szarvashúst kaptunk. Az alábbi a gerinc melletti finom husiból készült.


Előkészületek. A szarvashusit vékony szeletekre vágtam és klopfoltam rajta pár ütést. Aztán besóztam, borsoztam és kapott egy fűszerkeveréket is, ami Déditől van, így nem tudom az összetételét. De olvastam blogtársaknál és könyvekben, hogy a szarvas szereti a borókabogyót, szegfűszeget, babérlevelet, vörösbort, vörösborecetet, stb.
Egy éjszakára a tejben, fűszerekben állva ment a hűtőbe. Fokhagymák is voltak a páclében elvétve, nagyjából megroppantva, nem szeletelve.

A sütés. A sütőt 200 fokra melegítettem, hogy aztán majd a sütés megkezdése után 10 perccel 180-ra levegyem. A tepsibe alulra vaj került, kiskanállal elosztva egyenletesen, rá fokhagymák és karikázott vöröshagyma, rá bacon, rá a szarvasszeletek a páclé nélkül, tetejére karikára vágott alma és végül megint bacon. Lefedtem fóliával és kb. 2 órán át sült. Néha meglocsoltam kis vízzel. Az én szarvasom egy tarvad volt - már nem tejesborjú, de még nem volt szarvacskája. Olyan egyéves fajta. Azért mondom, mert az öregebb borjút tovább kell sütni. De szúrópróbával eldönthető a kérdés. Sütés közben egyszer fordítottam rajta, nehogy kiszáradjon.

Gyümölcsköretnek háromfélét próbáltam. Őszibarack (ezzel imádtam!), ribizli a fagyasztóból és házi somlekvár. A gyümölcsök mellé persze kellett még a vadhúsoktól elmaradhatatlan burgonyafánk is, amit a fritőzben sütöttem ki.

A tésztája:

20 dkg főtt, áttört burgonya
1 tojássárgája
3 lottyantás olaj
só, bors, szerecsendió ízlés szerint
2 dkg élesztő langyos cukros tejben futtatva
és annyit liszt, hogy rugalmas legyen még a tészta, nekem 15 dkg körül lehetett, nem mértem le pontosan.

Ha az élesztő már elindult, belekeverem a burgonyába az összes többivel, utoljára a lisztet szórom hozzá, két-három részletben, hogy tudjam szabályozni, éppen mennyit vesz fel a krumpli. Eztán egy órát át kelt, szépen megdagadt. Jól beliszteztem a szilikonlapot, hogy a kiszaggatott pogácsák a forró olajból minél kevesebbet tudjanak magukba szívni. 3-4 cm átmérőre szaggattam és pár perc alatt mindkét oldalát barnára sütöttem. Hihetetlenül szép a formája, szivacsos és ruganyos belül, szinte átbillen a másik oldalára, hogy azt is süsd meg - megéri az olajszagot...


Isteni szombati ebédünk volt! Jó étvágyat!

2011/01/14

marokkói csirketagine

Claudia Roden könyvéből főztem ma meg ezt a csirkét.
A tagine, tajine, berberül tajin egyszerre jelenti egy különleges formájú edényt és a benne készült ételféleséget is. Az edény két részből áll. Egy kerek kerámia tányérból, amelyben főzés után tálalják is a kaját, és egy fedőből, amely mint egy kupola, jó magas, felül egy böggel, fogantyúval. Vásárokban itthon is látni hasonlókat. Némely edény főzés előtt áztatást igényel, erre érdemes odafigyelni. (Nekem nincs ilyen, wokkal pótoltam.)

A marokkói tagine lassú tűzön főtt csirke vagy bárányhúst jelent, szósszal, vele főtt, párolt zöldségekkel, gyümölcsökkel. Olyanokkal mint olíva, barack, alma, mogyorófélék, és fűszerezik fahéjjal, korianderrel, sáfránnyal, gyömbérrel köménnyel, paprikával, stb.

Az enyém így készült:

Volt csirkehúsom, melle húsa, amit felkockáztam. Sóztam, borsoztam. Pirítottam durvára vágott hagymát. Nemsokára utánaszórtam a fokhagymát, a gyömbért, a sáfrányt. Mikor már úgy tűnt, hogy leég az egész, ment bele a csirke és felöntöttem kb. 3 dl vízzel. Nem lehet rontani - ha sok a víz, a végén beforralod, ha kevés, közben bátran lehet pótolni. Lefedem, megpárolom a húst puhára.
Megkapja a citromlét, koriandert, petrezselymet (ezeket jó lenne frissen, de nekem nincs, szárított, illetve a koriander levele helyett mozsárban töröm a magját) és az olívabogyókat (lásd a képen, mert a kaját már nem tudtam fotózni).
Ekkor már fedetlenül rottyantom kb. 5 percig és kész is. Utánfűszerezni még most is lehet.

Hozzávalók:
1 melle husi felkockázva
1 hagyma
3 gerezd fokhagyma
fél tk gyömbérpor
fél tk sáfrány
3 ek citromlé
koriander, petrezselyem
15 db olíva

csirkemell Orly módra

szeretem a hangzatos nevű ételeket. Különösen, ha rém egyszerű a recept mögötte. Az Orly módra egy sörtésztában kisütött húst jelent. A sörtészta pedig nem más, mint egy sűrű palacsintatészta, tej helyett sörrel. A végén semmi söríze vagy alkoholíze nincs, bátran ehetik azok is, akik nem sörösek. Elsül róla az alkohol, csak a habosodása miatt kell bele. Én a másfél éves kisfiamnak is mertem adni belőle - igaz, most jó nagyot alszik. :)


a "panírhoz":
10 dkg liszt
2 tojás, elválasztva
kis só
kevés olaj
1,5 dl sör

a husi:
tegnap 2 egész csirkemellet vettem kis a fagyasztóból: az egyikből a marokkói csirke készült el, a másikat kis fűszerezéssel átsütöttem mára. Így elősütve várta, hogy megorly-zzam. :) Felcsíkoztam a húst.

A tésztát összeállítom: a lisztet, sört és a sárgájákat elkeverem, a fehérjéket kis sóval felverem és hozzáforgatom, plusz annyi olaj, hogy jól csússzon. Kicsit állni hagyom. Aztán egyszerűen beleöntöttem a felcsíkozott husit, és forgattam benne, hogy minden kis csíkot belepjen a tészta.

Forró olajba egyenként belekanalaztam a tésztás husit, nem baj, ha a tészta kicsit mellécsurog, mert mihelyst éri a forró olaj, összeáll, lukacsosan megdagad, nem megy szanaszét.
Őszibarack befőttet kínáltam mellé körítésnek, meg ribizlit. Az őszi jobb hozzá, úgy próbáld.

2011/01/10

sajtos szódás kenyér

egy olyan pikkpakk kenyér ez, hiszen szódás lévén nem kell gyúrni-dagasztani-keleszteni, sőt nem is szabad! Hinni nagyon kell benne :), hiszen a tésztát csak összekeverni kell csippentgetős mozdulatokkal és hát nem sok köze van a kenyértésztákhoz: sokkal lágyabb valahogy és ragad is rendesen, bögös a reszelt sajttól, de nem kell megijedni.

Kell bele:
450 gr liszt
1 tk, só, cukor, szódabikarbóna
1 tojás felverve
400 gr író (joghurt/kefír és víz 2/3-1/3 arányban). Én kaukázusival készítettem
10 dkg sajt (határozott ízű)

Összeállítom a hozzávalókból a tésztát és átborítom a sütőpapíros tepsibe, ahol kerekre lapogatom és nyújtófával kétujjnyira vagy két centire laposítom. Pizzavágóval vagy simán egy éles késsel tortaszeleteket vágok bele, hogy kisülés után könnyen szelhető legyen. Ez nagyon ötletes benne, mert még díszíti is a kenyeret. Ötlet ismét Limarától.

A sütő már meleg, 200 fokra izzítottam, hogy a tészta várakozás nélkül (!) rögtön mehessen sülni. Tojás nem kell a tetejére, a sajt szép színt ad neki. 30 percig sütöttem, közben kétszer spricceltem meg vízzel.

2011/01/07

az első év

ünnepelem a blogom első szülinapját, készítsünk hát számvetést!

A legfontosabb, hogy sok élményt ad nekem, jó készíteni, igyekezni, hogy lefotózzam, írni, olvasni, izgatottan lesni a statisztikát. Valamit létrehozni. Ezért készül.

Az első évem alatt 4600 oldalletöltésem volt, a statisztikát fél év elteltével kapcsoltam be, amikor már gyűlt elég nézegetni való és bátorság bennem, hogy tényleg néznek is mások. Társadalmi életet amúgy nem élek a blogon, ebben tudnék fejlődni - csatlakozni versenyekhez, felhívásokhoz, levelezni, kommentelni, elmenni rendezvényekre. De ez a blog nem azért született, hogy megdöntse a látogatottsági statisztikákat, hanem a magam szellemi örömére. :) Párszor át"design"oltam az oldalt, remélve, hogy egyre inkább áttekinthető és szép lesz. Tervezek még egy betűrendes tartalmat is, az másoknál is bejött, csak nem jöttem még rá, hogyan lehet :) (már segítettek...). Összesen egy év alatt 110 posztom született, átlagban háromnaponta írogattam.

Mikor elkezdtem kopernikuszt, nagy kenyérsütési lázban égtem, ezért azt hittem, főként a péksütikről fogok írni. Született is 27 bejegyzés, ami kb. heti egy kenyérféleséget jelent a 2010-es évben. Ennél persze jóval többet sütöttem, csak az ismétlő receptek miatt azok nem mind jelennek meg itt. Kedvenceim voltak a sajtos tekercs, a kenyérlepény, a csicseriborsós kifli.


A bejegyzések közt második helyre az édességek kerültek. Ez aztán meglepetés volt nekem is! Édesszájú férfiakkal körbevéve már nem is annyira meglepő persze... A november és december belehúzott a mézesekkel és bonbonokkal, de nem bántam meg. Kedvenceim még a croissant és az almatorta.

15 bejegyzéssel dobogós lett még a nemzetközi rovat, amit nem csodálok, mert ezekkel nagyon szeretek kísérletezgetni. (külön van indiai rovat is, mert azt felettébb szeretem!). Imádtam mindegyiket, de a szecsuáni marha, a pisztáciás csirkekorma vagy a spenótos raita remekek voltak!

A leves meglepően háttérben van, 8 bejegyzésem van mindösszesen, pedig mi mindennap eszünk. Idén többet is leblogolok belőle. És hát a tésztaételek és egytálak, ezek is mind több bejegyzést érdemelnek. (A privát bejegyzéseket szinte teljesen leépítettem, hallani mindenfélét az internetes "balesetekkel", nem hiányzik.)

A konyhába bekészítettem a fényképezőgépet, :) kattintok, de nem sokat állítgatok - ebben van hová fejlődni. Szép hátterek, kiegészítők, tálalás lehetne a képekhez, csakhát ezek időigényes dolgok ám! (Örülök, hogy a lassan másfél éves kisfiam mellett egyáltalán az írásra "csinálok" időt. Nem ülök örökké az internet előtt, most például egy ezer oldalas könyvet oldasok, Fonyódi Tibor: Katedrális. Időutazós, misztikus, történelmi - igazán olvastatja magát. Most a 600. oldalnál vagyok...) Egy-két blogtársnál művészi fotókat látni, nem is értem, hogy élnek meg emellett a gasztroújságok...

Pár blogtársammal cseréltünk tapasztalatokat is, jó érzés várakozni arra, hogy mit fog válaszolni nekem a "kolléga". 2010-ben szerettem nézegetni

bonbonmániát
sajtkukacot
zamatésillatot
ketcicakonyháját
anyaezistenit
tomakonyhát
limarát

és másokat :-D

Sok jó ötlet, finom ételek, humoros szerzők - köszönöm az ihletet, a recepteket, a letöltéseket!

Mi mással is zárnám az összegzésem, mint egy karácsonyi ajándékommal. Megkaptam Julia Child híres-hírhedt könyvét, ami a Julia and Julie című filmet is ihlette Meryl Streeppel, a
Mastering the Art of French Cooking-ot.
Köszönöm, Szívem!

Boldog első szülinapot, kopernikusz.blogspot.com!

kávégépünk

lett egy jóravaló eszpresszó-gépünk, Delonghi márkájú. A várandósságom után szépen lassan visszaszoktam a kávéra. Keveset iszom, de akkor jobb fajtát. Ez a gép egyaránt tud podos és őrölt kávét is kezelni. Most kísérletezzük, hogy melyik milyen.
A kávé, amit eddig próbáltunk, Illy espresso, podos - ez nagyon krémes és finom.
És hát ilyen gyönyörű kávékat lehet kreálni belőle. 

2011/01/06

barackos pezsgőkrémes bonbon



születésnapra készítettem ezt a különleges bonbont. történt, hogy volt finom őszibarack-befőttünk, igazi háztáji, Bajáról. Kemények, ezért forró vízben kicsit fürdőztettem, aztán bő egy deci pezsgőben, amit még szilveszterről nem ittunk meg, pihentettem. Mikor kihűlt, összeturmixoltam az egészet. Pihent a hűtőszekrényben egy éjszakán át.

Másnap elővettem a formákat- különösen izgat, milyenek lesznek, Karácsonyra kaptam. Sötétbarna szilikonforma. Ti tudjátok, hogy miért épp sötétbarna? Hiszen így jó nehéz észrevenni, ha valamelyik részébe nem jutott el az olvasztott csoki és lukas maradhat a kérge. Ki érti ezt? Lenne inkább sárga vagy rószaszín.

Olvasztottam tibi csokit, közel egy táblát (ennyi maradt a nagy adventi hajtásból..), a kéreghez. Ehhez vízgőzt csináltam és felette kavargattam el némi kis vajjal. Sűrű lett, asszem túlfőztem, így nem ecseteztem, hanem kiskanállal belekentem a formába, ami aztán a mélyhűtőben landolt egy jó 20 percre. Ekkor elindítottam a töltését.

Ja, de lássuk csak a tölteléket. Eddig van egy összeturmixolt barack-pezsgő keverékem, behűtve. Vízgőz fölött ütöttem bele egy sárgáját, 1 ek cukrot és jól kevergettem egy darabig. Úgy találtam, hogy nem lesz elég sűrű, ezért 2 tk tejszínes pudingport adtam hozzá és még kevergettem. Itt vigyázni kell, hogy ne legyen csomós. Vagy pedig ha mégis az lenne, a töltés előtt át lehet nyomni egy teaszűrőn, hogy a bögök fennmaradjanak. Megint le kell hűteni. Ez nagyon fontos, mert már jártam úgy, hogy a szépen megdermedt burokba, ami ugye nem olyan vastag, betöltöttem a langyosabb belevalót és sajna elolvasztotta azt, amit nem lett volna szabad....

És a töltés. A formákat bevonom csokival, hűtöm, majd a hideg töltelék bele, hűtöm és a lefedése csokival, és hűtöm. Vigyázni kell, hogy a felső pereméhez ne érjen oda a töltelék, legyen esélye a fedőcsokinak összenőni az alsó burokkal.

Boldog szülinapot!

hozzávalók:

2-3 gerezd őszibarackbefőtt
1-1,5 dl pezsgő
1-2 el tejszínes pudingpor
2 ek cukor
1 tojássárgája

a bevonáshoz:
vízgőz :)
100 gr étcsokoládé, vérmérséklet szerint 50-60-70%-os
2 dkg vaj
és a hűtés(ek)hez sok türelem!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...