2010/08/28

Őrségre várva...

a hétvégén szabadságra indulunk az Őrségbe. Magyarországnak talán olyan vidéke ez, ahová aki elkirándul egyszer, az rendszeresen vissza fog térni, azt mondják. Mi még nem voltunk. Sokat olvasni, hogy a vidéknek a gasztronómiai kultúrája milyen élő, nagyon várom már, hogy a helyi gombás, tésztás ételeket megkóstoljam.

Egy családi biogazdaságban fogunk lakni. Kecskék, disznók, baromfi, saját készítésű sajtok és egyéb érdekességek között. A terv az, hogy tanulok a helyi ízekről a helybéliektől és aztán itthon majd jól kipróbálom és közzéteszem őket a blogomon.

Folyt. köv hamarosan. http://www.orseg.hu/

2010/08/23

indiai ragu csirkéből

ezidáig curryételt csak mellehusából készítettem. Most azonban csirkecombok várakoztak, hogy megegyük őket. Megsütöttem 2 combot sütőzacskóban, 150 fokon, légkeverésesben 2,5 óra alatt. Ezután a csontjánál fogva ki sem lehet emelni a combot, olyannyira szétmállik a húsa. Előtte persze besóztam, borsoztam és került rá még fokhagyma granulátum (az élő fokhagymáim sajnos most teljesen ízetlenek, még szaguk is alig van - úgy látszik, rossz szállítmány) és kis bazsalikom. Szóval ezekkel együtt a sütőben szépen összepuhultak.

Itt talán abba is hagyhattam volna - nagy volt a kísértés, ugyanis isteni állaga-illata-íze lett. De nem, én folytattam.

A husit lefejtettem a csontokról és joghurtos-fűszeres pácba tettem. A pác fél doboz sima joghurtból és egy bombay masala nevű fűszerkeverékből állt (ezt most boltban vettem, zacskós gyorskeverék, de kíváncsi voltam rá, milyen). Olajjal meglocsoltam. A wokot felforrósítottam némi olajjal, és miután 20 percet megpihent a husi, rádobtam és összepirítottam vele.

Tegnapról maradt palacsintatésztám - három lepény telt ki belőle, ezeket felszeltem laskatészta csíkokra és ez volt a köret a csirke mellé. Ha nagyon fűszeres a husi, érdemes ilyen teljesen "ízetlen" köretet tálalni hozzá. A csirke melle után szokatlan az ízesebb combhusi - és milyen finom!

2010/08/17

szecsuáni marha

ez a recept egy ősrégi szakácsfüzetből való, a 100 legjobb kínai étel nevet viseli. Ismét előkerült a jó öreg wok a falról és csak dobáltam bele..
Előkészítés. A répát megpucolom, csíkokra vágom. Hagymát is. Meg a marhahúst.
Szójaszósz, kis húsleves és a fűszerek előkészít: porgyömbér. só, bors, fokhagyma, 1 tojásfehérje

2 személyre csíkoztam fel a borjúhusit. Bepácoltam a szójába és megforgattam a tojásfehérjében. A wokot feltüzeltem és amikor már füstölgött kicsit az olaj ( egy kínai főzőórán láttam, hogy így kell), akkor rádobtam a húst és 7-8- percig pirítottam. A fehérje kicsapódik, de ez egyáltalán nem nagy baj. Kevergetni érdemes, a némileg ráégett részeket különösen, ettől csak jó lesz az íze.

Ha letelt az idő, a hagymát és a répát is külön megpirítom, kevergetem, fűszerezem. Utánadobom a husit és felöntöm a kis húslevessel. Mivel ma elsóztam kicsit, ezért még vízzel is higítottam, és a wok aljában úgy kevertem a cuccot, hogy minden a folyadék alá kerüljön, és így főtt még 15 percig legalább. Én csalamádét ettem hozzá, férjem főtt krumplit.
Sikere volt!


Posted by Picasa

2010/08/16

pécsi túra


hétvégén Pécsett kirándultunk. Láttuk a Munkácsy trilógiát és sok sok halat, békát, kígyót, gekkót, ilyesmiket. Ebédeltünk egyet a BistroZone-ban a Színház mellett és az extra fagyinkat is bedobtuk.

Az éttermet egy blogtárs ajánlására választottam. Trendi hely, pici adagokkal. A húsleves extrán finom volt, kisfiam is szó nélkül ette.. .A paradicsomos gnocchim feledhető, a sajt a tetején nagy darabokban összenőtt, a szósznak nem volt különleges íze, viszont a gnocchi kézimunka volt, nem mirelit. Mondjuk ez a minimum, ugye. Kóstoltuk még a kacsamelles salátát - a tetején olyan vékony kifliszelet volt megpirítva, hogy átlátszott, ez nagyon jól mutatott a tálon (kicsiben a fotón). Legközelebb azért más helyet próbálunk ki.
Posted by Picasa

szülinapi csokitorta

mire feleszméltem, már csak a fele volt meg. Rozina unokahúgom 5 éves lett!
A csokitorta tetején csokireszelékből egy 5-ös díszelgett, de minket inkább a belseje érdekelt..

2010/08/13

vöröslencse daal

isteni köret, de nekem így fogyókúra táján nemcsak köret, hanem szimplán egy ebéd is. Nem sok minden kell hozzá, lásd a fotót. A vöröslencse csuda hamar megfő, 5-10 perc. Sajnos a természet úgy találta ki, hogy amikor puha, akkor szétnyílik és elveszíti ezt a gyönyörű színét. Megfőztem sós vízben.

Ezalatt megpirítottam a hagymát és fokhagymát és édeskömény, meat masala ment rá, szintén pirítottam vele. A végén a kashmiri mirch nevű fűszerem, ami Indiából való (annak idején levágtam a papírdobozokról a nevet és azt tűztem bele a fűszerpohárkákba, hogy tudjam :) ) és a chiliport helyettesíti, olyan méregerős.

Ezt az egyveleget a lencse után dobtam, és miután az elfőtte a levét, kaptak még leforrázott, hámozott paradicsomot, meg kis olajat és összeforr. (A lencsét jól meg kell mosni főzés előtt!)

szardíniás bulgur

ilyen ételeket csak a férjem távollétében lehet az asztalra tenni. (bulgur?? szardínia?! brrr.) Ma egy ilyen ebédem volt, megcsináltam tehát. Forró vízbe tettem a bulgurt, kicsit forraltam, majd lefedve magára hagytam.

A szardíniát felbontottam és az olaján jól barnára pirítottam egy fej hagymát. Amikor már pirult, rádobtam a fűszereket, jelesül: koriandermag porítva, édeskömény, kakukkfű majd egy répát is felkarikázva. Kis vizet öntöttem rá, de tényleg csak akkor, ha már a hagyma barnás színű és pároltam picit. Nem akartam puhára a répát, mert jó érezni, hogy roppan, amikor a szardínia meg szétomlik a szájban. Olvastam valahol, hogy a konyhaművészetben ezek a halmazállapot-dolgok is fontosak. :)

Szóval megpároltam és amikor kész lett, hozzákevertem a leszűrt bulgurt és 6-8 szardíniát, (levágtam a farkát és a gerincét is), kis citromlevet. A tetejére még kis só és a kedvenc mogyoróolajam került, ez nem érdemes kihagyni belőle.

majdnem gazpacho

ebben a melegben tényleg jólesett ez a zöldségleves. 1 kígyóuborkát megfeleztem, felkockáztam és dobtam a mixerbe. Utána 4-5 kanál hámozott paradicsomot, egy jó csomó fagyasztott zellerlevelet, 2 gerizd fokhagymát, sót, borsot, koriandert, olajat, paradicsomlevet majd az egészet összepüréztem. Paradicsomos pirítós járt mellé.
(csodálkozva látom, hogy ez az első levesbejegyzésem, pedig nagyon leveses vagyok. Nem is értem. Na majd mostantól! )

kígyóuborka
hámozott paradicsom
zellerlevél
fokhagyma, só, bors, koriander
paradicsomlé
pirítós

2010/08/10

túrós rózsapogácsa

érdekesen működik a blogolvasás nálam. Nagyon ritka, hogy egy receptet egy az egyben elkészítek, inkább az ötleteket szeretem ellesni a blogtársaktól. Most a hajtogatás tetszett meg, megint Limaránál. A körcikkeket egy tésztagolyó köré tekeri (nézzétek meg nála a fázisfotókat) és sütés után tényleg látványos a végeredmény. Ezúttal túrós pogácsatésztával dolgoztam, fele teljes kiőrlésű lisztből. Sűrű pogácsa, max egy darab megy le belőle.

25-25dkg búzaliszt
1 zacskó száraz élesztő
2,5 ek só
1 pohár natúr joghurt
1 tojás
25 dkg tehéntúró
fél kocka margarin (14 dkg)



kedvencTárgy: nyújtófa

2010/08/06

whiskykrémes portugál kosárka

annyiban portugál kosárka, hogy az ihletet a Chili&Vanília szakácskönyvéből szereztem. Aztán menet közben nagy bátran hozzányúltam.

Ott kezdődött, hogy volt ugyan leveles tésztám, de nem jöttem rá, hogy hogyan tudok belőle egy 3-4 cm átmérőjű hengert tekerni úgy, hogy tartsa a formáját, amikor a hengert karikákra akarom vágni. Ezt hamar fel is adtam, és csíkokra vágtam a tésztát, aztán a csíkokat kézzel belesimítottam körbe-körbe a muffinformába. Ez lesz a tésztája.

Aztán jött a krém, ami az alapreceptben egyáltalán nem zacskós pudingpor :), de én el akartam már használni a vaníliás zacskósomat, így főztem egy sűrű pudingkrémet. Közben eszembe jutott a whisky, ami sosem fogy el, hacsak bele nem főzöm szép lassan valamikbe. Bő 3 evőkanállal löttyintettem bele - hát jól meg is érzem az ízén.

Aztán ránéztem az asztalra és ott sorakozik jó csomó alma, amit el szeretnék használni. Nosza, felkockáztam egyet és nagyon kevés cukros vízben megpároltam, karamellizáltam. Aztán mehetett bele a whiskys pudingba az egész. Mennyei ízek, hmmm, fahéj, alma, vanília, whisky...

A krémet beletöltöttem a muffin-kosárkákba a tésztára, és jöhetett az izgalom, a sütés.

Recept szerint 250 fokon, a legmagasabb fokozaton 12 perc. Én légkeverésesen hagytam, 10 perc után meglestem és hát eléggé megkapta a tetejét, ám az oldalán látszott, hogy még sületlen. Gyorsan lejjebb vettem a meleget és fóliával letakartam. Így még legalább 10 percig sült és az oldala továbbra sem ropog. Lehet, hogy túl sok vajjal kentem ki a formámat?

Mindegy, gyönyörű és finom sütike, érdemes vele kísérletezni. Legközelebb a tésztamennyiségből 2X6 db muffinformát fogok kitölteni, nem kell, hogy vastag legyen a kosárka.

A whiskykrémből még maradt is, vacsora után csemegének:

2010/08/04

csokimáz

érdekes összetételű csokimázt olvastam egy újságban. Magamtól nem csináltam volna meg, de tesztelni akartam a receptet. A süti maga nem érdemes a közlésre, de a csokimáz szerintem érdekes, kicsit variáltam az arányokon. Nem kell gőzölni a csokikockákat, nem repedezik a krém dermedés után.
Pihentetni érdemes kihűlés után pár órát a hűtőben, én egy éjszakára tettem be. Szép fényes, jól szelhető. A mennyiség egy 20X25-ös tepsi sütire készül, egy centi vastag krém lett rajta. Igazán jó!

15 dkg margarin
5dkg étcsoki
10dkg porcukor
fél pohár natúr joghurt (esetleg kefír)
5 dkg holland kakaópor (nem cukrozott)

ezt mindent egy lábosba bele, és kislángon melegítjük, míg a vajkockák el nem tűnnek belőle és a csokikockák is krémesek lesznek. Kevergesd, érdemes. A krém kenhető marad, kis szünet után is ráönthető a kihűlt sütikre, nem köt bele a lábosba.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...