2010/01/29

kedvencTárgy: az üvegcse

indítok egy sorozatot kedvenc személyes tárgyaimból. Ezt az üveget Londonból hoztam, az angol királyi család "hivatalos" csemegeboltjából, a Fortnum and Mason-ból.1707 óta bolt ez a bolt! Lekvár volt benne, most a maradék kölest töltöttem bele. Olyan dekoratív!
http://www.fortnumandmason.com/history/1700s.aspx

karalábé köret egy péntek hajnali ötletből

egy érdekes kombinációt osztok meg: karalábé, köles, hal. Maradt még a halcurryből, amihez egy nekem izgalmas köretet készítettem.:)

A karalábét előfőzöm, a kölest megfőzöm, a hagymát szeletelem, erősen megfonnyasztom, és a fűszereket külön is megpirítom, hogy az aromájuk jól kijöjjön. (Ez megint indiai ízvilágra épül, hiszen a halam is.) Érdemes a kölest jól átmosni előtte, mert csuda koszos lett a víz. A megfőzött kölest vegyítem a fűszeres hagymával, még picit tovább pirítom. Ahogy a darálthússal, úgy a köleskeverékkel is megtöltöm a félbevágott és kivájt karalábékat, és sütőben világosra megsütöm őket. A kivágott karalábé forgácsát is bele lehet keverni a töltelékbe. Kis tejfölt teszek a tetejére, isteni köret. Nem sóztam nagyon meg, hogy érezzem a köles kicsit diós illatát, ízét. A kép sütés előtt készült.

2 fej karalábé
1 fej lilahagyma
1 bögre köles
só, bors
édeskömény
koriander
kardamom
kurkuma
gyömbér

egy étlapon a következő állna: gyömbéres halpaprikás kölessel töltött sült karalábéval 2890 Ft :)

2010/01/26

fúziós konyhák: zöldborsó hallal

jó, hogy divatba jött a fúziós konyha kifejezés, én ezt csinálom már évek óta, mármint nem zavart sosem, ha különböző nemzetiségű fűszercsaládokat, főzéstechnikát, húsféléket kevertem. Saját ízlésemmel, szórakoztatóan. :) Most is effélét készítettem ebédre, mindjárt eszem is, csak pár szó.
Zöldborsófőzelék. Közép-Ázsiai eredetű, a magyarok a vándorlásuk során ismerhették meg,a borsó szó maga ótörök eredetű. Én krémsajttal és fűszervajjal (sk. vaj, majorannával és fokhagymával felolvasztva, majd a jégkockatartóban fagyasztom vissza) sűrítem, botmixerrel összekeverem, pürésítem. Egyet sajnáltam, hogy nem volt itthon parmezán (ami ugye olasz), az az íz valóban nagyon jó a borsóval (ötlet Stahltól). Ezt pedig ma hallal eszem meg, hekkel (Atlanti óceán), indiai ízekben párolva. Ebben van kókusz is (indiai óceáni szigetek), kurkuma (Kína), a többi titkos :)  

békebeli hangulatban: tejes vekni

van abban valami varázs, amikor az ember kismamaként nem dolgozik (másért, másnak), hanem befelé figyel, a családjának van, a babáját szereti. Olyanokra is jut időm most, hogy az ételek szépségén gondolkodjam, vagy elkészítsem a saját hitvallásomat (közlés talán később :) ), vagy éppen a photoshoppal bíbelődjem. Míg nem voltam férjnél, addig alig ettem kenyeret, akkor is csak sötétet és keveset. Párom pedig fehérkenyéren nőtt fel, így most azokat fejlesztgetem, nagy sikerrel. A mostaniba azért kis gríz és zabpehely is került a fehér búzaliszt mellé és tejjel készítettem. Napokig eláll, jó puhán.

2010/01/19

halcurry


van egy jó könyvem, Camellia Panjabi: A legjobb curryreceptek Indiából, ezt csak úgy is szoktam lapozgatni. A hűtőben találtam tilápia filét, ami ugyan nem halpaprikásnak való, de gondoltam, kipróbálom egy curryben. A halat csak rövid ideig érdemes a tűzön főzni, pirítani, viszont előtte bepácoltam citromos, kurkumás vizes lében, 20 percig. Az alapcurryhez pedig került két kanál reszelt kókusz is. Nemrég jöttem rá, hogy az indiai alapoknál a hagymát egyrészt nem érdemes olyan apróra vágni, mint a magyar konyha vágja, másrészt sokkal-sokkal tovább kell pirítani, szinte sötétbarnára, úgy nagyon finom. Köret nem is kell mellé, én a mogyorós bagettel ebédeltem meg.

2010/01/15

vajas kifli utazáshoz




holnap utazunk Szekszárdra, 'APA-LAND'-ra, ahogy mi hívjuk. Ehhez találtam ki uzsonnának, vacsorára, reggelire a következő sonkás (némelyik füstöltsajtos) kiflit. Könnyű csomagolni és nem túl nagyok, egy-két-há falatra elfogyaszthatók. Tejes tésztát kelesztettem, körcikkek és bele a sonkaszeletek, felcsavar, megsüt. Illatosan finom lett, péntek ebédre is ezt ettem török paradicsomos bulgursalátával, amit pedig Mautner Zsófi új szakácskönyvéből lőttem.


fél kiló liszt (én BL55 pannonból csináltam, de kis arányban lehet keverni egészségesebb lisztekkel is.)
2,5dkg élesztő, só, cukor
3dl langyos tej


A dagasztást és kelesztést mindig a gépre bízom, a többit magam. Kétfelé választom, ha megkelt, körre kinyújt, 6 körcikkre felvág, és a cikkekre teríti a rávalót. (sajt, sonka, de lehet krémekkel is kenni.) Felteker és újra keleszt, aztán 180 fokon süt.
Most, hogy készen lett, és megkóstoltam, a tészta miatt lehet lekváros buktának is készíteni, kalácsszerű, szellős a tésztája.

2010/01/11

tisztelet a Hegyeknek

hogy honnan jön a szeretet, nem tudom, de ha hegyet látok, mosolygok. Mászom/másztam is, amatőr módon, sikerekkel, gyerekként és felnőttként is. Az oldalon is ezért a fénykép, ami egy saját fotó a Kaukázusból. Ennek is köszönhető, hogy figyelem a híreket, mikor ki hogyan mászik és egészen megrázott a legutóbbi mászóbaleset. Milyen elszánt, hogy sokméteres zuhanás, fájdalmak, félelmek, műtétek után is folytatni akarja, ha a lábába került is. Hmmm. Ha valakinek ez az élete, azt nem adja csak úgy oda! Az én egyéni csúcsom 5600m, feljebb már nem fogok jutni, édesanyaként már elmúlt az erős vágy, hogy ezt is megdöntsem. Ezért izgalommal figyelem a nálam is bátrabbakat...

kedvencem a túróscsusza


ha eldöntöttem volna, hogy gasztroblogot írok, most bajban lennék, hiszen ki tesz fel egy mezei túrós csuszát vagy posírozott tojást egy szakoldalra. Viszont én bátran megteszem. Ha egy ételt kell mondani a kedvenceim közül, hát az biztos, hogy a túrós csusza lenne, már elég régóta. Vicces, mert az elkészítéséhez semmi extrát nem használok, a titka nálam az extra erősen megpirított pörc. A túrót meglazítom tejföllel, a tészta a kisült zsírral van átkeverve. Tegnap ezt készítette nekem a férjem. Más. A posírozott tojáshoz pedig olvasom, hogy csináljunk örvényt a forróvízbe és abba üssük bele. Hát volt itt olyan örvény, a fehérje mégis szétszálasodott némiképp. Viszont a sárgája nagyon finoman lágy, pirítósra pakolva, baconnel, nem egy diétás reggeli, annál inkább vasárnapi. :)

2010/01/08

címadó dal

van egy medvém, Kopernikusz. Még azidőtájt vettem, mikor egyedül éltem, hogy okosan nézzen vissza rám, ha beszélek hozzá. Annak idején az ikeában jutottam hozzá, nagy és barna, ahogy egy medvének kell. Az összes költözésem túlélte és most is itt van velünk, a gyerekszobában. Ugyan még nagyobb, mint Bendegúz, de majd összebarátkoznak :)
Nicolaus Kopernicus a 15-16. század asztronómusa, aki először vallotta, hogy a Nap az Univerzum középpontja, felváltva az addigi Föld-centrikus szemléletet. Hosszú, nagy orra és dús haja volt. http://en.wikipedia.org/wiki/Nicolaus_Copernicus

miért ne legyen nekem is?

több barátném is büszkélkedhet már bloggal. Legutóbb egy utazós fajta nyitott a világ túlfelén szerzett élményeinek. Naponta nyitottam ki, az új kalandokra várva. Egy másik pedig szuperfőz a blogján. Az én szándékaim is nemesek.... Szellemi kihívás lesz megtölteni, kisbabás időmet ilyen modernül felhasználva. Nem publikus egyelőre, hogy intimebb dolgok is rákerülhessenek. Szeretettel, magamnak, a 2010-es évkezdethez. Valszeg az én életemben vízválasztó 2009-et nem tudja felülmúlni, de idén is történhetnek nagy dolgok. :)

diós pogácsa




igazán mutatós diós, lenmagos zsemlék illatoznak a asztalomon. Bendegúz kisfiam időnként felnyöszörgi magát, hamarosan ébredezik. Szóval a zsemlék. ...




Karácsonyról maradt dióm, megpirítottam, mozsárban megtörtem kicsit. Csak halkan, hogy fel ne ébredjen a fiam... 3 lisztből kevertem tésztát, összesen 50 dkg, 1 zacskó műélesztővel, aztán lenmag, melegvíz, fűszerek és a jó öreg kenyérgépem. Dagasztott. Megkelesztettem, aztán hozzá a törtdió és kis zsöciket gombócoztam belőlük. Hmmm. Jó lett. Forró sütőben sült meg ropogósra.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...